Dora Blank Method
Holistic Equine Therapy
cimlap
cimlap

Bemutatkozás

Blank Dóra vagyok, holisztikus szemléletű ló terapeuta. A nemzetközi szintű versenyzésből, ló kiképzésből és egykori lovas oktatói múltamból merítve avanzsáltam azzá, aki ma vagyok.
Mindazt, amit megtapasztaltam, legyen az versenyzés során adódó fizikai és mentális terhelés, a lovak tréningezésének technikai sajátosságai, valamint az emberekkel való kommunikáció, szolgál ma engem abban, hogy a legkifinomultabb segítséget nyújthassam a tőlem segítséget kérő ló tulajdonosok és szeretett lovaik számára.

Ars Poetica

A lovat megillető empátia és segítő szándék mindenek felett áll számomra. Hitvallásom gerincét a türelem, tisztelet és az adott terápia utolsó mozzanatáig kitartott maximális koncentráció képezik.
Mindemellett elkötelezett híve vagyok az edukáció általi prevenciónak. Ezért mindig igyekszem megfelelő időt szánni az ok-okozati tényezők elmagyarázására, valamint a ló egészségét szolgáló jövőbeli "házi feladatok" pontos átadására.
Legyen a téma anatómia, biomechanika, tartástechnológia, tréning technikák vagy akár felszerelésünk helyes használata, minden információval igyekszem a ló tulajdonosokat maximálisan ellátni.

A módszeremről

Egyedi színezüst pálcám segítségével nem csak az aurát, de a különböző energetikai blokádokat is képes vagyok érzékelni, mely óriási segítséget jelent számomra a problémák gyökerének feltérképezésében.
A lovak testtartásának és mozgásmintájának kiértékelése, valamint az izomzat és csontozat állapotának felmérése mellett sor kerül lazításokra, nyújtásokra, energetikai és fizikai blokádok feloldására is.
Mindemellett a Hagyományos Kínai Gyógyászat alapelvein nyugvó módszerek, a gyógynövények és adott esetben akár Tibeti Hangtálak segítségével igyekszem a legátfogóbb segítséget nyújtani a hozzám érkezőknek.

Nemzetközi tapasztalataim

Útjaim során rengeteg lovas helyen megfordultam már. Nem csak a lovak egyes problémáiban, de tartáskörülményeikben, specifikus tréningezésükben és fajtáikban is megfigyeltem különböző sajátosságokat. Tulajdonosaikkal, trénereikkel, gondozóikkal való beszélgetések során sok egyedi aspektust megismertem, melyet mind igyekszem alkalmazni a terápiám során, hogy a leginkább személyre szabott megoldást nyújthassam ló klienseim számára. Az alábbi országokban gyűjtöttem tapasztalatokat, melyeket folyamatosan igyekszem bővíteni: Amerikai Egyesült Államok (California - Florida - Texas - Oklahoma - New Jersey - Arizona - Új-Mexikó - Louisiana - Arkansas - Mississippi - Alabama - Georgia - Nevada) Kanada, Mexikó, Panama, Izland, Egyesült Királyság, Németország, Ausztria, Spanyolország, Portugália, Dánia, Lengyelország, Norvégia, Magyarország, Olaszország, Szlovákia, Csehország, Svájc.

Anatómia és Biomechanika

Miért fontos, hogy több ismeretünk legyen a lovak anatómiájáról? Mert így tudunk a preventív oldalon maradni. Akár versenyzésről, akár hobbi lovaglásról beszélünk, tisztában kell lennünk a lovak pontos felépítéséről. Legyen szó különböző anatómiai struktúrák funkciójáról, természetéről vagy akár pontos elhelyezkedéséről.
Tanulj velem, hogy a lovad egészséges lehessen és a legkiválóbban teljesíthessen a közös munka során.
Erőfeszítés nélkül és sérülésmentesen!

Földmunka

Nem mindenki szereti csinálni, de szinte mindenkinek ajánlott! Gimnasztika földről, amelyet később nyeregből is hasznosíthatunk, specializálva különböző problémákra, konkrét izomcsoportok tornáztatására, különböző lovaglási feladatok közben jelentkező nehézségek feloldására.
Keress bizalommal, ha segíthetek Neked és a Lovadnak a legteljesebb EGYÉNI tréning program kialakításában.

Lovas oktatás terapeuta szemmel

Szeretnéd tudni egy terapeuta hogyan látja a lovaglásodat anatómiai szemüvegén keresztül? Hívj és én elmegyek Hozzád! Nézzük át együtt, mivel tudod lovad teljesítményét növelni úgy, hogy a lehető legegészségesebb módon lovagolod. Legyen szó testtartásról, technikáról, vagy akár a felszerelés elhelyezkedéséről. Apróságok is óriási változásokat hozhatnak!

Kolléga képzés

Szeretnéd terapeutaként repertoárodat bővíteni? Én a tudás átadásának híve vagyok, hiszen így még több lónak lehet szebb és kiegyensúlyozottabb élete! Keress bizalommal, ha tudásodat mélyíteni szeretnéd vagy éppen új technikát szeretnél elsajátítani!

Kapcsolat

Keress bizalommal, bárhol is vagy!

Az én célom is az, hogy a Te lovad egészséges legyen.

blank.dora@gmail.com

Dora +36 30 612 2414 (HU / EN / ES)
Thomas +36 70 882 0529 (DE / ES)

Név
Email
Tárgy
Telefon
Üzenet